• Nem kap több új tartalmat a Forza Horion 4
  • A Playground Games már a sorozat következő részére koncentrál
  • A Forza Horizon 5 november 9-én jelenik meg

A Forza Monthly legújabb adásában a Playground Games kitért arra, hogy milyen hatással lesz a nemrég bejelentett Forza Horizon 5 novemberi érkezése a Forza Horizon 4 fejlesztésére. A csapat elmondta, hogy a mától elérhető Series 37 után nem terveznek új tartalmak hozzáadni a játékhoz, az elkövetkező hónapokban ugyanis már az új részre fókuszálnak, azonban így sem áll meg az élet. Elmondták ugyanis, hogy a Series 38 frissítéssel egyfajta válogatásként elkezdenek visszatérni a Series 7 és Series 32 közti tartalmak, amik ezúttal a játékhoz azóta hozzáadott új funkciókkal lesznek élvezhetők. A kérdésre, miszerint a Forza Horizon 5 után is kap-e majd frissítéseket a játék a Playground Games azt nyilatkozta, hogy szeretnék, ha a Forza Horizon 4 egy szórakoztató élmény maradna, de még nem állnak készen, hogy megosszák az erre irányuló terveiket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!