• Még idén novemberben debütál a Forza Horizon 5
  • Ami most megkapta a minimális gépigényét is
  • Ez pedig szerencsére kifejezetten visszafogottra sikeredett

A Microsoft tegnapi E3-as konferenciáján sok izgalmas játékot lelepleztek, az egyik legnagyobb név pedig kétségkívül az itt bejelentett Forza Horizon 5 volt. Az árkád száguldás egyik királyaként számon tartott széria ötödik része még idén november 9-én megjelenik, a helyszín pedig ezúttal Mexikó, ami nagyobb és összetettebb lesz a fejlesztők szerint, mint bármely korábbi pályájuk, emellett pedig nagyon jól is néz ki.

Ez azonban szerencsére nem köszön vissza a játék gépigényében. Nemrég ugyanis felkerült a Microsoft oldalára, hogy pontosan milyen hardverre lesz szükségünk ahhoz, hogy visszafogott beállítások mellett élvezni tudjuk a száguldást, ez pedig egyáltalán nem mondható vészesnek

Forza Horizon 5 minimum gépigény

  • Operációs rendszer: Windows 10
  • Processzor: Intel i3-4170 3,7 GHz vagy Intel i5-750 2,67 GHz
  • RAM: 8 GB
  • Videokártya: Nvidia 650Ti vagy AMD R7 250x
  • Tárhely: 80 GB
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!