A Batmobile elgázolt egy stábtagot, ideiglenesen leállították a Batman 2. forgatását

Leálltak a munkálatokkal, miután egy akciójelenet forgatása közben baleset történt.

A The Batman Part II. forgatását leállították, miután a forgatáson elütöttek egy stábtagot a Batmobile-lal - írja a The Sun. A baleset állítólag még októberben történt, egy, a produkcióhoz közel álló forrás pedig így számolt be az esetről:

A Batman-filmek híresek a grandiózus jeleneteikről, de ez most szörnyen rosszul sült el, és a stáb egyik tagja megsérült. A forgatáson dolgozók szerint a Batmobil gázolt el valakit. A baleset után leállították a munkálatokat.

A bennfentes elmondása szerint a sérültet kórházba szállították, és „most már otthon lábadozik.” A The Sun megkereste azt a személyt is, aki balesetet szenvedhetett a forgatáson, az érintett pedig nem tagadta, hogy köze volt az esethez - a Warner Bros. a lap megkeresésére ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni. Arról nem tudni, hogy Batman ikonikus járművét ki vezette, amikor a baleset történt. 

A forgatás azóta egyébként újraindult a hertfordshire-i Leavesden Studios területén, és egyelőre nincs szó arról, hogy tovább csúszna a produkció. Pedig a Batman 2-nek nincs könnyű dolga: október elején arról írtunk, hogy átmenetileg leállt a forgatás, a hónap közepén pedig kiderült, hogy Steven Soderbergh segít majd be Matt Reevesnek befejezni a filmet, aki családi okok miatt kénytelen most kicsit hátrébb lépni. A jelenlegi állás szerint a The Batman Part II. 2028 februárjában landol majd a mozikban. 

Borítókép forrása: Warner Bros.