Új kiadó karolta fel John Romero játékát – Ismét gőzerővel készül a DOOM atyjának új FPS-e

A Romero Games egy időre fájdalmasan apróra zsugorodott, de Romero nem engedte el a következő lövöldéjét. Most már új kiadó áll mögötte, a projekt pedig gyönyörűen halad.

Az FPS-ek aranykorának jól ismert rocksztárja, a Wolfenstein 3D, a DOOM és a Quake atyja, John Romero december 5-én és 6-án Budapestre érkezik a PlayIT Show sztárvendégeként! Az pedig különösen jó hír, hogy a veterán játékfejlesztő bizonyára jó hangulatban érkezik majd hozzánk, mivel már egészen biztos, hogy a következő lövöldéjét nem sikerült végleg leteríteni.

A Romero Games korábban elveszítette egy nagy kiadó (lényegében nyílt titok, hogy a Microsoft) támogatását, és hiába próbáltak új finanszírozást találni a fejlesztés folytatásához, végül a 110 fős csapatból mindössze öten maradtak. Most azonban fordult a kocka! Körülbelül tíz korábbi munkatársat, köztük az egyes részlegek vezetőit is visszahívták, így lassan elkezdett újraépülni a stúdió: a VGC információi szerint most 15–16 ember dolgozik aktívan a projekten.

Az új partner nevét és a hivatalos bejelentés időpontját Romero egyelőre nem árulhatta el, és az is fontos csavar, hogy ez nem az eredeti, nagyszabású játék változatlan folytatása. Romero szerint azt ekkora csapattal egyszerűen nem lehetne befejezni, ezért újratervezték a projektet: továbbra is lövöldözős játék készül, de a kisebb létszámhoz igazított felépítéssel és tartalommal. Szerencsére a stúdiónál maradt a név, a szellemi tulajdon, illetve a már kész grafikai assetek és a kód teljes tulajdonjoga, így nem kellett mindent a kukába hajítaniuk az újrakezdéskor.

Romero ráadásul az elmondása szerint kifejezetten élvezi, hogy a kisebb csapatban a végeláthatatlan értekezletek helyett ismét közvetlenül dolgozhat a játékon: tervez, az Unreal Editorban épít, és napi szinten saját kézzel alakítja a készülő projektet. Elmondása szerint az új kiadó kreatív szempontból szabad kezet ad nekik, nem akarja megszabni, milyen játékot készítsenek. Megjelenési dátumról, platformokról és konkrét játékmenetről ugyanakkor még nincs bejelentés. Ha kezet ráztok vele decemberben, ne felejtsétek el őt erről is faggatni!