A PES 2017 annak ellenére lett egy nagyon jó program, hogy jelentős újdonságot ezúttal sem tettek bele a Konami szakijai. A játék azonban még mindig változik, fejlődik, ugyanis a Konami egy új frissítést adott ki. Ez többek között három új stadiont (Signal Iduna Park [Borussia Dortmund], Allianz Parque [Palmeiras], és Anfield [Liverpool]) és 100 ráncfelvarrást tartalmaz, vagyis a programban szereplő legnevesebb focisták közül ennyien szépültek meg. Neymar és Messi is átesett egy-egy plasztikai műtéten.

A PES 2017 ezen kívül fog kapni egy ingyenes próbaváltozatot is, melyben kilenc csapattal lehet majd kergetni a bőrgolyót, illetve decemberben kezdődik a PES League nevű esport bajnokság, aminek a döntőjére következő év júniusában kerül sor.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!