• A Dead Island 2 elsőként fogja használni az Alexa Game Controlt
  • Ezzel hangvezérléssel válthatunk fegyvert is beszélgethetünk NPC-kkel

Miután az Amazon véletlenül idő előtt kiszivárogtatott róla gyakorlatilag mindent, a Gamescom Opening Night Live keretében hivatalosan is (újra) bemutatkozott a Dead Island 2, ami a tervek szerint február 3-án fog megjelenni. A zombis játékról időközben az is kiderült, hogy elsőként fogja használni az új Alexa Game Control hangvezérlést – legalábbis PC-n és Xboxon –. amivel többek között NPC-kkel való interakciót és fegyverváltást is kezdeményezhetünk csupán hangunkkal, de a navigációhoz és az ellenfelek figyelmének felkeltésére is használhatjuk. Ehhez ráadásul külön eszközre sem lesz szükségünk, az Amazon elmondása szerint ugyanis az Alexa Game Control bármilyen headsettel működni fog, de internetkapcsolatot igényel. Emellett Amazon Prime előfizetés sem szükséges a használatához, csupán egy Amazon fiók. A tervek szerint az Alexa Game Control később PlayStationre és Nintendo Switchre is elérhető lesz, valamint az angol mellett más nyelveken is.