Ha valamire, akkor erre nem számítottunk, de az biztos, hogy panaszkodni nem fogunk! Úgy néz ki, második aranykorukba lépnek a valósidejű stratégiai játékok, de azon belül is a Warhammer RTS-ek futnak most meglepően nagyot. Miután a Relic Entertainment a 20 évvel ezelőtti klasszikusát hatalmas sikerrel porolta le a Warhammer 40,000: Dawn of War - Definitive Edition kiadásával, egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy lényegében napokkal később máris kívánságlistára tehetjük a széria következő epizódját. Márpedig ez a helyzet: bemutatkozott a Dawn of War 4!

200 évvel járunk a Dawn of War 3 eseményei után, a helyszínünk azonban ismét Kronus véráztatta planétája lesz. Az újabb konfliktus okát egyelőre nem nevezte meg a bemutatkozó előzetes, abban azonban biztosak lehetünk, hogy négy merőben eltérő frakciót vonultat majd fel a játék. Természetesen a Space Marine-ok közül ismét a Blood Ravenek indulnak majd csatába, de az emberiség oldalán harcolnak majd Mars techpapjai is, vagyis az Adeptus Mechanicus. Ellenük két xenos faj lép majd fel: az eszement és eszement módon terjedő Ork hordák, illetve az ősi sírkamrákból felkelő Necronok. A négy teljesértékű kampány több mint 70 missziót ölel majd fel, de lesz még mellette kooperatív mód, skirmish, multiplayer és visszatér a Last Stand is.

Érdekes módon nem a Relic Entertainment bandája végzi a negyedik epizód munkálatait, de ne aggódjunk, úgy fest, így is jó kezekben van a Dawn of War 4. Az a King Art stúdió nyerte meg magának ugyanis a projektet, akik az Iron Harvestet, egy kiváló alternatív-történelmi RTS-t hozták tető alá néhány évvel ezelőtt. Reméljük, hogy nem lőnek majd mellé a Dawn of War 4-gyel sem, ami várhatóan 2026-ban fut be PC-n.

Borítókép forrása: Games Workshop, King Art