• Az Aranypolgár, az Óz, a csodák csodája és a Szőkék előnyben szkriptjén is dolgozó Mankiewicz-ről készít filmet David Fincher
  • Gary Oldman alakítja a legendás író-forgatókönyvírót
  • Premier 2020-ban várható a Netflixen

Úgy tűnik, hogy magas költségei miatt végleg búcsút inthetünk a David Fincher rendezésében készülő Z világháború második részének (így sem kell csüggedniük a zombihorrorok rajongóinak, hiszen október 11-én debütál a Zombieland 2), kárpótlásul viszont végre vászonra viheti húsz éve dédelgetett filmtervét a kultikus direktor.

david-fincher-world-war-z.jpg

A Hetedik és a Harcosok klubja rendezője régóta házalt már a Mank című, apja által írt forgatókönyvvel, és úgy tűnik, hogy a Netflix most befogadta a produkciót. (Fincher egyébként producerként és rendezőként is tevékenykedik a szintén netflixes Mindhunter sorozatban.) Fekete-fehér szalagra rögzítik majd a filmet és azt is nyilvánosságra hozták tegnap, hogy Gary Oldman alakítja a legendás író, publicista, forgatókönyvíró címszereplőt, Herman J. Mankiewicz-et.

oldman1-e1531396252404-1024x576.jpg

Mankiewicz olyan filmek készítésében vett részt, mint például a Technicolor-technikát elterjesztő Óz, a csodák csodája, a Marilyn Monroe-val és Jane Russell-lel felálló Szőkék előnyben, illetve Orson Welles Oscar-díjas Aranypolgárja. Premier jövőre várható.

mankiewiczjosephl1.jpg