• Múlt héten 18 percen át mozgott a Ghost os Tsushima
  • Most pedig a játék rendezője is megszólalt egy interjú keretein belül
  • Szerinte egy kihívásokban gazdag alkotásra számíthatunk

A Ghost os Tsushima játékmenetét múlt héten már megcsodálhattuk egyszer egy kifejezetten erre a játékra kihegyezett State of Playnek hála, most pedig a program rendezője is elárult néhány apróságot a Sucker Punch legújabb alkotásáról egy interjúban.

Kiderült például, hogy a játékosok szabadon váltogathatnak majd a becsületes szamuráj és a hátbedöfést preferáló szellem stílus között, ahogy az is, hogy a harcrendszer kihívásokban gazdag lesz. Ezeket a harcokat elsődlegesen megbízható katanánkkal vívhatjuk majd meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy más fegyvereket és egyéb kütyüket nem kapunk majd a kampány során.

 A Ghost of Tsushima a Sucker Punch eddigi legnagyobb játéka, melynek csak egy nagyon kis részletét láthattuk a múlt heti State of Play adásban. A térkép ennek megfelelően több biomra lesz majd felosztva, a különféle jelölésektől pedig elköszönhetünk, a különféle természeti jeleket követve kell majd eljutnunk a különféle érdekes helyszínekre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!