• Több mint 100 GB lesz a Final Fantasy 7 Remake
  • Ez természetesen két Blu-ray-lemezt jelent
  • Megjelenés április 10-én

Az egy ideje már köztudott, hogy a Final Fantasy 7 Remake két Blu-ray lemezen fog terpeszkedni, így sejteni lehetett, hogy a játék mérete hatalmas lesz. Most pedig az is kiderült, hogy mennyire, kiszivárgott ugyanis a koreai borító hátoldala, melyen az olvasható, hogy több mint 100 GB a játék tárhelyigénye.

eravgjuyaa6rrv.png

Ez elsősorban azoknak okozhat fejfájást, akik digitális vásárlásban gondolkodnak, hiszen a letöltés így hosszú órákat vehet majd igénybe. De az aktuális trendek alapján az sem kizárt, hogy a lemezes verzió mellett döntő játékosok sem ússzák meg valamekkora letöltés nélkül.

Ezzel egyébként a játék hű marad az eredetihez, amely szintén több lemezen (PS1-en három, PC-n négy CD-n) érkezett, mint annak idején szinte minden nagyobb JRPG. Az okok pedig hasonlóak: ott a CG-átvezetők dobták meg nagyon a méretet, mint ahogy PS4-en is rengeteg tömörítetlen videóra számíthatunk a harcok és a kalandozások között - vagy mint a múltkor látott gyönyörűszép intró.

A Final Fantasy 7 Remake április 10-én érkezik, méghozzá időleges PS4-exkluzívként - egy éven át csak a Sony platformjára lesz elérhető.

Támogasd te is a PC Gurut!

gigabajtban-kifejezve-is-monumentalis-lesz-a-final-fantasy-7-remake.jpg