Gyerekkoromban imádtam az 1982-es Conan, a barbár című, Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett fantasy kalandfilmet. A kertben bottal hadonászó, képzeletbeli sárkányokat hajkurászó mindennapjaimhoz csatlakozott egy szép napon a Golden Axe. A játék egyébként épp születési évemben, 1989-ben került a játéktermekbe és a SEGA Mega Drive/Genesis-verziónak hála az otthonokba, egy évvel később pedig jött a PC-, Amiga-, Atari ST-, Amstrad-, Commodore 64-, és ZX Spectrum-változat. Mi már színesben tolhattuk otthon, konkrétan 256 színben pompázott ez a gyöngyszem. Próba-cseresznye alapon öcsémmel belenéztünk, és mesés fantasy világából nem is szabadultunk egyhamar. A Golden Axe ugyanis egyértelműen az említett Conan, a barbár világát idézi meg (ezt kitalálója, Makoto Uchida is megerősítette), még a választható karakterek között is feltűnik a Schwarzeneggerre erősen hajazó barbár – naná, hogy mindig vele kezdtem neki a világ megmentésének!
Az alapok a Double Dragon beat ’em up stílusán nyugszanak, némi Dragon Quest-utánérzéssel, azonban sokkal akciódúsabb játékmenettel, melyben rengeteg kihívás rejlik. Ehhez hozzávették még a mágia használatát, meg persze a választható karaktereket, ami önmagában is nagyon sokat dob a hangulaton. Oké, mondjuk, ha egyedül csak a barbárral lehetne tolni, engem akkor is megvett volna kilóra – bár erre meg ott volt a Barbarian. A sztori egyébként meglehetősen bugyuta, de mégis ki akarna egy ilyen cuccnál Tolkien-magasságokig érő történetet? A lényeg, hogy az időszámításunk előtti időkben járunk, mikor még nem volt ritka dinoszauruszok hátán lovagló amazonokat látni a pusztaságban. Ekkor lép színre a trónbitorló óriás, Death Adder, akinek feltett szándéka a Golden Axe nevű emblematikus fegyver elpusztítása, ezáltal pedig a teljes emberiség rabigába hajtása. Foglyul is ejti Yuria birodalmának királyát és annak lányát, azonban azzal nem számol, hogy a vidéken akad egy maroknyi hős, akik készek az elnyomás ellen csatába vonulni.
Hárman párban
Első lépésünk a három karakter közül kiválasztani a számunkra legszimpatikusabbat. Mind más-más tulajdonságokkal bírnak: Ax Battler a klasszikus barbár a fantasy könyvekből és filmekből, aki először ráver valaki fejére egy jókora fejszével, és csak aztán kérdez. Gilius Thunderhead, a törp, méretes csatabárddal ritkítja az útjába akadó ellenfeleket. Tyris Flare, az amazon pedig gyorsaságával és tűzmágiájával teszi ugyanezt – poén, hogy a statisztikákat összefoglaló képernyőn az ő súlyát elrejtik. Kedvünkre kombózhatunk is, ha akarunk, felkaphatjuk az ellenfelet és elhajíthatjuk a pálya másik végébe, ha pedig úgy tartja kedvünk, akkor a mágiát hívhatjuk segítségül. Ehhez mannára van szükségünk, melyet a random megjelenő kék manóktól (vagy mik ezek?) tudunk beszerezni. Meg kell csapdosni őket, és máris eldobják a kis kék üvegcséket – bár indokolatlanul gyorsak. Ha kellő mennyiségű összegyűlik, ellőhetünk egy speckó támadást, ami azonban érdekesség: a manna egy csíkon gyűlik, ami szegmensekre van felosztva, és utóbbiaktól függ a tényleges mágikus támadás ereje és látványa. Az életerővel azonban már nincs ennyire könnyű dolgunk. Azt ugyan néha ételekkel picit vissza lehet tornázni, azonban mindössze három egység áll rendelkezésünkre, és meglehetősen vigyázni kell rá, mert bár van annyira kegyes a játék, hogy ha lenullázzuk, ad még három folytatási lehetőséget, viszont a nehézségi fokozat miatt ez ne nyugtasson meg senkit. A Golden Axe ugyanis nehéz. Nagyon nehéz. Még ketten, kooperatívan játszva is képes megizzasztani az embert, hiszen az erősödő ellenfelek hordáit tényleg igazi kihívás legyűrni.
És ha már szóba kerültek az ellenfelek: akad belőlük jópár, a paletta pedig igen színes. Jönnek óriások, csontvázak, színes páncélba bújt méretes lovagok, a végén pedig nemezisünk, a gonosz Death Adder is tiszteletét teszi, sőt, akad még egy meglepetés boss is. Nekünk támadnak kardokkal, buzogányokkal, bunkókkal, és némelyik nem is a saját lábán, hanem valamilyen hüllő-szörnyetegen érkezik. Azonban ezekről leverve az ellent, megkaparinthatjuk a lényeket, akik utána minket fognak szolgálni. Öklelni és tüzet fújni is képesek, így érdemes kihasználni őket, ameddig csak lehetséges. A helyszínek is kifejezetten változatosak lettek: megfordulunk sűrű erdőben, kicsiny faluban, romos erődítményben, palotában, de még egy hatalmas repülő sas hátán is, ami nekem, kisebb koromban kifejezetten tetszett. Feladatunk, hogy végigverekedjük magunkat a pályák végéig, és végül eljussunk a végső nagy harcig, ahol aztán eldől, mi lesz a sokat látott Yuria-birodalmának sorsa.
Oda csap, ahova köll
A PC-s verzióban már helyet kapott egy The Duel mód is, melyben egymással, vagy az egyre erősebb ellenfelekkel vívhatunk párharcot, de az Arcade mód a legjobb, ahol nagy elánnal, ketten, vállvetve kell végigküzdenünk magunkat a célig. Ahogy már említettem, én mindig a barbárral nyomultam, és ez a karakter az arany középút a játékban, ugyanis egyértelműen a törp a legjobb a harcban, az amazon pedig a varázslásban. Amikor véletlenül többen is leültünk játszani a játékkal, a többiek mindig a törppel akartak lenni, és ma már meg is értem, hogy miért. Varázslásban gyenge, ám harcban a legerősebb. Érdemes kiismerni a karaktereket, és ez alapján választani a játék indításakor, mert bizony, ha 4-5 ellenfél vesz minket körül, akkor már nagyon rá kell koncentrálnunk az összecsapásra. Minden pálya végén kapunk egy-egy bossfightot is, és ezeket sem leányálom leverni – nem mellesleg még csalnak is. Persze kellő odafigyeléssel és taktikázással legyűrhetőek. A mannát érdemes tartalékolni a varázslatok miatt (több manna = erősebb varázslat), és sosem szabad engedni, hogy az ellenfelek a hátunk mögé kerüljenek. Ha szakadék van a közelben, akkor az ellenfeleket érdemes lerugdosni a mélybe – főleg a csontikat! –, és ha dinoszaurusz-hüllő-lény-akármi háton érkeznek, akkor azt minél előbb elcsaklizni tőlük, majd velük kicsinálni egykori gazdáikat. Pro tactics, kéremszépen.
A Golden Axe két számozott folytatást élt meg, illetve a 2008-as Beast Ridert, amit inkább mindenki szeretne örökre elfelejteni. Nemcsak a franchise rajongói, hanem úgy általánosságban bárki, aki játszott vele. A Beast Rider ugyanis szörnyű, bugos, irányíthatatlan, és összességében egy kész katasztrófa, hogy ez megjelenhetett, kvázi földbe állítva az egész Golden Axe nevet. 2020-ban a SEGA 60. évfordulójára közzétették egyetlen napig a Golden Axedet, ami az elkaszált Golden Axe: Reborn játszható verziója volt, a hype azonban hamar lecsengett. Mára az alapjáték igazi beat ’em up klasszikus, ami helyenként bizony kegyetlen nehéz (főleg a vége felé), de rengeteg videójáték táplálkozott belőle az évek során, és kijelenthető, hogy a műfaj egyik alapköve lett, amire nagyon sokan gondolunk vissza kellemes emlékként.
