Az elhunyt Val Kilmer AI-változata fog szerepelni egy közelgő filmben

Halála után Val Kilmer mégis visszatérhet egy vadonatúj filmben, méghozzá úgy, hogy az AI-jal keltik életre.

Egy évvel a színész halála után Val Kilmer generatív mesterséges intelligenciával létrehozott változata benne lesz egy közelgő független filmben, ami az egyik legmerészebb példája (eddig) a mesterséges intelligencia filmkészítésben való felhasználásának. A First Line Films a mai napon bejelentette, hogy Val Kilmer posztumusz csatlakozott az As Deep as the Grave című film stábjához. A producerek elmondták, hogy Kilmer halála előtt már aláírta a szerződést a filmben való szerepléshez, de egészségügyi állapota miatt nem tudta végigcsinálni a forgatást. Csakhogy örökösei engedélyezték digitális másolatának elkészítését, persze a megfelelő fizettség ellenében. Mercedes Kilmer, a színész lánya elmondta, hogy a szerep nagyon közel állt apjához. Val tavaly áprilisban, 65 éves korában tüdőgyulladásban hunyt el. Akkor ITT írtunk róla.

Az első kép a filmből / Forrás: X
Az első kép a filmből / Forrás: X

Érdekesség, hogy 2014-ben a színésznél torokrákot diagnosztizáltak, és miután elvesztette természetes hangját, Kilmer egy mesterséges intelligenciával foglalkozó szoftvercéghez fordult, hogy digitálisan rekonstruálják a hangját. Utolsó filmszerepében, a 2022-es Top Gun: Maverick-ben a hangját már digitálisan módosították, hogy az minél jobban emlékeztessen az eredetire. A mesterséges intelligencia filmkészítésben való felhasználása az elmúlt években az egyik legvitatottabb téma volt Hollywoodban és nem valószínű, hogy egyhamar csendesedni fognak körülötte a hullámok. Ti mit gondoltok?

Borítókép forrása: X