Úgy tűnik, megnyugodhatunk: a Gonosz halott: Égj! nem fog visszavenni a brutalitásból, legalábbis a film magyar korhatár-besorolása ezt sejteti. Pedig Sébastien Vaniček rendező szerint egy problémás jelenetet még ki is kellett vágniuk, mivel a film könnyen NC-17-es minősítést kaphatott volna miatta az amerikai mozikban, ami a legszigorúbb mozis besorolásnak számít a tengerentúlon. Idehaza azonban még így sem kerülhette el a sorsát az új Gonosz halott.
Ha felkeressük a magyar forgalmazó, az Intercom oldalát, akkor azt láthatjuk, hogy a Gonosz Halott: Égj! X-es besorolást kapott, ami azt jelenti, hogy kizárólag felnőttek számára ajánlják a megtekintését. Az ilyen korhatár-besorolással járó filmek kapcsán ráadásul akad egy elég szigorú szabály is idehaza: csak és kizárólag 22:00 és 5:00 között vetíthetők a mozikban.
Ez a kategória jellemzően olyan alkotásoknak jár, amelyek szélsőséges erőszakot, naturális vagy különösen felkavaró jeleneteket tartalmaznak, és hát akik ismerik a Sam Raimi által útjára indított horrorfranchise-t, azok számára ez egyáltalán nem tűnik egy meglepő döntésnek.
A Gonosz halott: Égj! július 9-én érkezik a hazai mozikba, és ha hihetünk a jóslatoknak, kifejezetten szépen fialhat majd az első hétvégéjén: 23-28 millió dollár közötti nyitást jósolnak neki az észak-amerikai mozikban, miközben a film költségvetését 20 millió dollárra becsülik.
Borítókép forrása: New Line Cinema