A Sony közlése szerint a PS3-exkluzív Gran Turismo 6 közel 1200 autót tartalmaz (a fejlesztők oldalán a teljes lista), így akárcsak az elődjében, úgy itt is garantált, hogy mindenki megtalálja majd a kedvencét, s jó eséllyel a saját garázsunkban álló gépet is vezethetjük a virtuális versenypályákon. Utóbbiakból mellesleg több mint 100 variációt kapunk, köztük olyan híres helyszíneket, mint Mount Panorama, Ascari, Silverstone és Goodwood, de lesznek egyedi kialakítások, sőt olyanok is, amik a napi útvonalunkat követik.

A Sony bejelentette, hogy egy későbbiekben érkező frissítés révén az okostelefonunk vagy táblagépünk által jegyzett GPS-információkat a játék képes lesz versenypályává konvertálni, vagyis ha úgy döntünk, akkor a napi ingázásunk útvonalát vezethetjük végig a decemberben megjelenő Gran Turismo 6-ban.

Két új trailer is érkezett a bejelentések mellé: az első egy kedvcsináló montázs a ránk váró versenyekről, a másik pedig a napszakváltozásokra, de főleg az éjszakai égre koncentrál.