A Rockstar Games a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a közeljövőben jelentősen bővülni fog a GTA 5 multiplayer módja. Az első komolyabb ingyenes frissítés elviekben még a mai nap megjelenik, s ez nem más, mint a pályakészítő, amivel versenyeket és vértől csöpögő arénákat alkothatunk a következő öt kategóriában: Deathmatch, Team Deathmatch, Race, GTA Race és Rally Race.

Az elkészített pályákat szabadon megoszthatjuk a közösség tagjaival, akik aztán értékelni is tudják a munkánkat, s ha elég kedveltnek bizonyul egyik vagy másik alkotásunk, akkor az a hivatalos körforgásba is bekerül, mint a Rockstar által hitelesített misszió. Tudni kell azonban, hogy a funkció még bétaállapotban van, így hibák előfordulhatnak, a használatához pedig mindenképpen szükséges egy Rockstar Social Club profil, amit az Xbox Live vagy a PSN hozzáférésünkhöz kapcsoltunk.

A GTA 5 másik, decemberben megjelenő nagy bővítménye a szintén ingyenes Capture DLC egy sor új játékmódot hoz. Ezek a Rockstar elmondása szerint a jól ismert CTF új variánsai, melyek során legfeljebb négy csapatnak kell csempészárut vagy járműveket lopnia. A csomag egészen pontosan a Raid, a Contend, a Hold és a GTA meccstípusokat hozza, de ezek pontos működéséről majd csak a jövő héten mesélnek a fejlesztők.

Végezetük a Rockstar közölte: 2014-ben végre elérhetővé válnak a mindenki által már nagyon várt online kooperatív rablások, illetve szintén 2014-ben jelentősen bővülni fog a singleplayer mód új Michael-, Franklin- és Trevor missziókkal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!