Mióta a GTA 6 felbukkant a horizonton, több iparági szereplő is úgy gondolja, hogy a Take-Two Interactive 100 dolláros árcímkét ragaszthat a Rockstar Games november 19-én érkező behemótjára. Chris Stockman, a legelső Saints Row tervezési igazgatója például egyenesen jó ötletnek tartja a mostani ceruza lecserélését, de néhány elismert elemző (például Matthew Ball és Michael Pachter) szerint is indokolt lenne az emelés – szerencsére azért nem mindenki van ezen a véleményen, elég csak a PlayStation Worldwide Studios korábbi vezetője, Shuhei Josidára gondolni.
Noha a Rockstar és a Take-Two továbbra is mélyen hallgat azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell majd szélesre tárnunk a pénztárcánkat Lucia és Jason története miatt, egy weboldalon nemrég feltűntek a Grand Theft Auto 6 pontos árai, ám minden jel arra mutat, hogy pusztán placeholderekkel állunk szemben.
Az Insider Gaming számolt be arról, hogy a Loadeden 89,99 fontos ár szerepel a GTA 6 Xbox Series X/S-re szánt változata mellett, ami nem kevesebb mint 40 381 jó magyar forintnak felel meg – ha nem hiszitek, nézzetek utána. Ez ugyan alátámasztaná azt a pletykát, hogy 99,99 dollárral számol a kiadó, ám némiképp sántít a dolog, hiszen nem elég, hogy a weboldalon szerepel az egyelőre be sem jelentett PC-s verzió, annak ára mindössze 60,99 font, vagyis 27 368 forint.
A portál emellett kiemelte, hogy a vélhetően prémium kategóriás címnek szánt State of Decay 3 is csak 9000 forintba kerül a Loadeden, szóval biztosra vehető, hogy ezek az árak hasraütés-szerűen születtek. Ettől még persze benne van a pakliban, hogy 100 dollárt kóstál majd a világ legjobban várt játéka, de mivel a GTA 5 még több mint tíz évvel az eredeti megjelenés után is nyomtatja a pénzt, a Rockstar akkor is kasszát fog robbantani, ha marad a manapság megszokott árazásnál. Szerintetek van esély az emelésre?
Borítókép forrása: Rockstar Games