A Rockstar nem csak másoknak, de saját magának is magasra tette a lécet, hiszen a GTA IV első letölthető tartalmával megmutatták a világnak, hogyan kell egy igazi DLC-t elkészíteni, így már nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen lesz a következő kiegészítő, a The Ballad of Gay Tony (Meleg Tony balladája), melyben Liberty City éjszakai életébe nyerünk mélyebb betekintést, ahol minden(ki)nek megvan az ára, és sosem lehet tudni, kiben bízhatunk meg.

A főszerepben Luis Lopezt köszönthetjük, aki a legendás night club impresszárió, Tony "Gay Tony" Prince jobb keze, de persze hősünk korántsem egy ártatlan lélek, hiszen a bűnözést sem veti meg — ahogy fejlesztők fogalmaztak, félállásban gengszterként tevékenykedik. Az új epizódban tehát, ahogy azt már megszokhattuk, ismét nagy szerepet játszanak a fegyverek (méghozzá jó sok új alkalmatosság) és a gyilkosságok, s minden, ami miatt a sorozatot szeretjük, ráadásul az éjszakai élet komolyabb bevonásával új játékelemek is előkerülnek.

A The Ballad of Gay Tony idén ősszel fog megjelenni letölthető formában, 19,99 dolláros (1600 MS-pont) áron, kizárólag Xbox 360-ra, ám aki szeretné a polcán látni a DLC-ket, az megvárhatja a szintén őszre tervezett Grand Theft Auto: Episodes From Liberty City című Xbox 360-exkluzív csomagot, melyben lemezes formában megtaláljuk a The Lost and Damnedet a most bejelentett epizóddal együtt, 39,99 dollárért, ráadásul ehhez nem lesz szükség az alapjátékra sem.