Díjesőben részesített Elden Ring ide vagy oda, sokan máig a 2015-ben megjelent, kizárólag PS4-re elérhető Bloodborne-t tartják a FromSoftware legjobb játékának, ami nem meglepő, tekintve, hogy egy kiváló soulslike-kal állunk szemben, melynek horrorisztikus hangulatával és körítésével elég nehéz betelni. Bár az akció-RPG kapcsán már számtalanszor felmerült a remaster, remake vagy PC-s port lehetősége, eddig az összes ilyen infó kacsának bizonyult, holott a rajongók zöme már azzal is beérné, ha 60fps mellett vadászhatna Yharnam utcáin.
Nem hivatalos formában egyébként már van erre lehetőség, hiszen amellett, hogy egy feltört PS5-ön akár ennek a duplája is kisajtolható a programból, a PC-s verzió is képes a másodpercenkénti 60 képkockára. A verzió szót persze tessék idézőjelbe tenni, hiszen a Bloodborne csak a shadPS4 nevet viselő, számos más játékot is támogató emulátorral (vagy a BBport windowsos verziójával) bírható mozgásra személyi számítógépeken (valamint Steam Decken). Aki ennek segítségével nyüstöli a programot, annak van egy jó hírem, készült ugyanis egy mod, melynek hála kooperatív módban is végigvihető a kaland, méghozzá megkötések nélkül.
A GitHubról letölthető BBSC telepítését követően akár öten (egy host, négy vendég) is nekieshettek a kozmikus rémségeknek, és akkor sem szakad meg a kapcsolat, ha valaki elhalálozik, máshová teleportál, vagy visszatér a Hunter’s Dreambe. A csapat összes tagja a saját szintjével és tárgyaival kezdi a közös vadászatot, igény esetén pedig be lehet állítani a megosztott haladást, hogy a vendégeknek ne kelljen a saját világukban is legyőzniük a bossokat és kinyitniuk a rövidítéseket. További jó hír, hogy a kooperáció nem igényel Insightot, a nyilvános szerverek mellett pedig saját üzemeltetésű szerverek (Radmin VPN, Tailscale, LAN, VPS), valamint osztott képernyős mód (Nucleus Co-op) is akad a felhozatalban. És ami a legjobb: az ellenfelek erejét a vadászok számához igazítja a játék, így akkor sem lesz olyan egyszerű legyőzni a Moon Presence-t, ha teljes csapattal vágtok neki a valódi befejezésnek. Hát kell ennél jobb indok az ezredik újrázásra?
Borítókép forrása: FromSoftware