• Még idén megjelenik az igencsak kifejező című GTFO
  • Most pedig egy újabb videó mutatja be az enyhén szólva is hátborzongató játékmenetet
  • Egyben az is kiderült, hogy az alfa október 31. és november 2. között kerül megrendezésre

Minőségi horrorjátékból sosem elég, főleg most, hogy közeleg a Halloween, a rettegés és a borzongás ünnepe, és szerencsére így gondolják ezt a játékipar képviselői is. Tegnap például elrajtolt mind a Steam, mind a GOG horrorjátékokra fókuszáló halloweeni vására, ma pedig a svéd 10 Chambers Collective által jegyzett GTFO kapott egy új bemutató videót.

gtfo-01.jpg

Az igencsak kifejező című horrorjátékban egy fosztogatót alakítunk, aki három társával együtt alászáll egy mutánsoktól és más szörnyektől hemzsegő, ősi alagútrendszerbe, hogy nagy erejű, misztikus tárgyak és más ritkaságok után kutasson. Az alapötlet tehát igen egyedi, és a hangulatra sem lehet panasz: elnézve a videót, hiába vagyunk többen is a szörnyek ellen, az alagutak ugyanolyan félelmetesnek tűnnek, mintha egyedül bóklásznánk bennük.

A GTFO-nak egyelőre nincs konkrét megjelenési dátuma, bár a korai hozzáférés elstartolását még idénre ígérik a fejlesztők, viszont jó hír lehet, hogy a játéknak hamarosan megtartják az alfatesztjét. Egész konkrétan október 31. és november 2. között kóstolhatunk majd bele a kooperatív rettegésbe. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a játék honlapján a Become a 10 Chambers Ambassador gombra kattintva feliratkozunk a GTFO hírlevelére, és már meg is vagyunk.

Nektek hogy tetszik a játék az eddigiek alapján?