• 59 éves korában elhunyt Tóth László
  • Ő volt a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) stratégiai tanácsadója

Szomorú hírről számolt be tegnap a Nemzeti Versenysport Szövetség, 59 éves korában elhunyt ugyanis az NVESZ elnökségi tagja, Tóth László, aki a hazai e-sportéletben is rendkívül fontos szerepet töltött be.

Tóth László 2006-ban alapító elnöke volt a Magyar Amerikai Futball Szövetségnek, de sokat tett a fogyatékkal élők sportjáért is, hiszen Fogyatékosok Országos Diák- Verseny- és Szabadidősport Szövetségének elnökségi tagjaként és szakmai igazgatójaként is tevékenykedett. A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) stratégiai tanácsadójaként pedig olyan projektekben vett részt, mint a HUNESZ alapdokumentumainak kidolgozása, az MNEB szabályrendszerének kialakítása vagy a V4 E-sport Koalíció megalapítása.

Tóth László idén tavasszal lett volna 60 éves.

gyaszol-a-magyar-esport-elhunyt-toth-laszlo.jpg