• Új Dota 2 tutorial készül a közösség által
  • A projektre már több mint 25 ezer dollár gyűlt össze

A Dota 2 egyike napjaink egyik legnépszerűbb videójátékainak, ennek tükrében pedig igencsak meglepő, hogy a milliók által játszott MOBA nem rendelkezik igazán használható betanító móddal. Ez nagyban betudható persze annak, hogy a játék rendkívül dinamikusan változik – a helyzetet jól példázza a vicces eset, miszerint a legutóbbi tutorial első feladata az volt, hogy venni kellett egy olyan pajzsot, amit aztán három héttel később kivettek a játékból...

ha-a-valve-nem-lep-majd-a-jatekosok-megteszik-25-ezer-dollarbol-keszul-az-uj-dota-2-tutorial.jpg

Lényeg a lényeg: a közösség úgy döntött, hogy ezen változtatni kell, márcsak azért is, mert vészesen közeleg a Netflix-féle DOTA: A sárkány vére sorozat premierje, amely várhatóan sok új játékost fog bevonzani. Elstartolt tehát egy projekt, melynek célja egy új mod megalkotása, amely legalább rövid ideig képes lesz jó irányba terelni az új játékosok hullámát, támogatás gyanánt pedig közösségi finanszírozási kampány is indult, melynek keretein belül már több mint 25 ezer dollár gyűlt össze.

A szándék és a pénz tehát már adott, ráadásul a közösség egyik oszlopos tagja, SirActionSlacks is beállt a projekt mögé. Egy nagy kérdőjel van már csak: ez maga a Valve, a custom játékokhoz ugyanis csak néhány meccs után kapnak hozzáférést az új játékosok. Ezen kellene tehát változtatni, a közösség pedig bízik abban, hogy sikerül rávenniük erre a fejlesztőket.