Csütörtökön röppent fel a hír, hogy a No Man’s Sky talán késni fog, vagyis nem jelenik meg június 22-én. A Kotaku meg is kapta a maga kis halálos fenyegetésért, amiért volt pofájuk ilyen hírt lehozni. Az egyik kommentelő ezt a kis üzenetet hagyta hátra: „a kis szösszeneted a No Man’s Sky késésről rettenetesen feldühített. Ez az egyetlen dolog, amiért élek, és te ilyen baromságokat írsz róla. Később ellátogatok Londonba és azt hiszem, beköszönök hozzád és megb*szlak. Azt hiszed, ilyen könnyen megúszod? Majd vicceskedhetsz a Redditen? Úgy tűnik, halálvágyad van. Meg foglak találni.”

És ez csak a kezdés volt, mert aztán a No Man’s Sky-t fejlesztő Hello Games is megkapta a maga kis jókívánságait, pláne miután hivatalossá vált, hogy a program csak augusztus 10-én jön. Sean Murray, a stúdió társalapítója a következőt tweetelte: „elég sok halálos fenyegetést kaptam a héten, de ne aggódjatok, a Hello Games most olyan, mint a Reszkessetek betörőkben a ház.” Később még hozzátette: „szóljatok, ha eltávolíthatjuk a golyókat és az olajat a lépcsőkről. Hív a szükség, kellene a WC.”

Murray legalább poénosan fogott fel egy szerintem egyáltalán nem vicces helyzetet. Egy videojáték miatt emberek életét fenyegetni színtiszta állatság. Pedig sajnos a késés miatt elég sok IQ-light hozzászólás született más helyeken is. De tényleg ennyire buta a játékostársadalom? Muszáj ennyire állat módjára viselkednie néhány embernek semmiség miatt? Néha azért nem csodálkozom, hogy a sztereotípiák nem kopnak ki…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!