• A megjelenés elhalasztása óta nem igen hallani a Halo Infinite fejlesztőiről
  • Ez azonban a közeljövőben változni fog
  • A 343 Industries közösségi menedzsere szerint sok bejelentéssel készülnek a következő hónapokban

Elég nagy a csönd a Halo Infinite háza táján, mióta kiderült, hogy a játék nem az Xbox Series X és Series S debütálásával párhuzamosan jelenik meg, hanem csak 2021-ben valamikor. A fejlesztők pár napja ugyan megszólaltak a témában, azonban akkor is csak azért, hogy jelezzék, az idei The Game Awardson nem láthatjuk majd a játékukat semmilyen formában.

Ez a hallgatás viszont már nem tart sokáig, legalábbis a 343 Industries közösségi menedzsere, John Junyszek, szerint, aki nemrég egy blogposztban leírta, az év végén jelentkeznek majd egy komolyabb beszámolóval, melyben elmondják, hogyan áll jelenleg a projekt, és ezt követően is jóval kommunikatívabbak lesznek, azaz várhatunk tőlük még más bejelentéseket is a jövőben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!