• PC-n is elérhető lesz a Halo Insider program
  • Ez azt jelenti, hogy idő előtt ki lehet majd próbálni a The Master Chief Collectiont
  • Pontos dátumok továbbra sincsenek

Nagy volt az öröm az előző héten a PC-s játékosok háza táján, kiderült ugyanis, hogy a Halo: The Master Chief Collection erre a platformra is meg fog jelenni. Hogy mennyire hálásak voltak a rajongók, azt jól mutatja, hogy 343 Industries kitett egy posztot a Twitterre, amiben arra kértek mindenkit, hogy nagyon kedves ugyan, de hagyják abba az ajándék pizzák küldözgetését.

halo-the-master-chief-collection-korai-jelentkezes.jpg

Látszik tehát, hogy nagy a türelmetlenség, aki pedig egy picivel kevesebbet szeretne várni, mint a többség, az most már PC-n is regisztrálhat a Halo Insider programba - innen lesznek elérhetőek a korai próbák. Hogy pontosan mikortól, azt nem tudni, ám Brian “Ske7ch” Jarrard a hétvégi SXSW rendezvényen úgy fogalmazott, hogy "hamarabb, mint gondolnátok".

Magáról a The Master Chief Collectionről jelenleg annyit tudni, hogy elsőként a csomagba újonnan bekerülő Halo: Reach fog elérhetővé válni, majd szépen egyesével jön a többi játék is, amint elkészülnek velük. Konkrét időpontokat azonban itt sem jelentettek még be egyelőre.