Igen, a gyökereihez visszatért játékot, hiszen a Bungie eredetileg RTS-nek szánta, Macintoshra. Amikor a Microsoft felvásárolta őket, az első generációs Xbox-ra nyilván nem lehetetett stratégiát készíteni, így maradt az univerzum, az alapfelütés, és átfordult az egész belső nézetű lövöldébe – a többi pedig ugyebár már történelem, a Halo minden idők egyik legnagyobb sikerű franchise-a lett, eddig 20 millió példány felett talált gazdára a trilógia világszerte.

Most már itt az új generáció, így a Microsoft elhatározta, hogy megmutatja: lehet konzolra is RTS-t faragni – ehhez pedig felkérte az istállójába tartozó, e műfajban kétségkívül a legrutinosabbnak mondható bandát, az Ensemble Studiost. A hosszú fejlesztési folyamat lassan a végére ér – és így Graeme Devine és csapata sorsa is beteljesül, hiszen ahogy arról korábban beszámoltunk, az Age of... szériáról legendássá vált csapatot a kiadó a projekt lezárultával szélnek ereszti. Pontosabban: függetleníti, hiszen a menedzsment még azon frissiben, idén szeptemberben bejelentette: új, független stúdiót alapít, és máris egyezséget kötöttek a Microsofttal, hogy biztosítják a Halo Wars megjelenés utáni támogatását, illetve más projekteket is készítenek a Microsoft Games Studiónak – én titkon abban reménykedem, hogy ezek között akár a HW PC-s portja, akár valamelyik korábbi sikerük, mondjuk az Age of Mytologhy, személyes kedvencem új része is ott lesz.

Halo Wars: februárbanNo de egyelőre maradjunk a Halo Warsnál, melynek immár tudjuk a konkrét megjelenési dátumát – végre! --, amely 2009 februárja, és a kiadó ezzel együtt azt is közölte, hogy természetesen az igazi rajongók számára limitált gyűjtői kiadást is készítenek, az 59,99 dolláros alapcsomaggal szemben ezért 79,99-et kell majd kipengetnünk. És hogy mit kapunk plusz 20 dollárért? Először is, az univerzumnál maradva, szolid árukapcsolással, szert teszünk a Halo 3 Mythic Map Pack add-onjára, mely három multis pályát tartalmaz. Aztán egy spéci járgányra (persze nem igazira, a játékban használhatóra), mely nem más, mint a Honor Guard Wraith, hat gusztusos kártyára, mely a játék vezéreit mutatja be, és egy „Spirit of Fire” csapattag „foltra”, melyet akár harci zubbonyunk ujjára vagy mellére is felvarrhatunk. Ezen kívül, ami szerintem igazán értékes lesz, egy Phil Noto, Graeme Devine (a játék főtervezője), és Eric Nylund (az MGS házi szerzője, a Halo-regények írója) által jegyzett képregénykönyvre, Halo Wars: Genesis címmel, mely az emberiség egyik legkorábbi harcát mutatja be az idegen covenant fajja. Bónuszként egyes terjesztőknél előjegyezve a cuccot egy kódot is kapunk, amely egy újabb, letölthető Warthoghoz juttat majd minket, dögös lángfestéssel felpimpelve.

Aki tehát rajongója az univerzumnak, érdemes bejegyeznie a naptárban jövő év februárját, ileltve aki megteheti, máris előrendelheti a portékát. A PC-seknek pedig marad a reménykedés továbbra is...

(forrás és termékfotó: GameSpot)