Halo2: Vista videó!Amit látok, az mindenesetre nem túl szívderítő: borzalmas vágásokkal tarkított, itt-ott bizony igencsak kopottas grafika üdvözöl, mint a Vista új, PC-s zászlóshajója. Természetesen nem azt mondom, hogy a látvány a legfontosabb, de könyörgöm, ha a Microsoft új operációs rendszerét és a DX10-et kívánják reklámozni, lehet, hogy nem egy több éves, elavult konzolra debütált FPS-sel kellene ezt megtenni. A videóban amúgy elhangzik minden eget verő újdonság, amit a PC-s változattól elvárhatunk (KETTŐ új térkép, úgy beharangozva, mintha azt mondanák, hogy előre jött a karácsony), valamint egy pályaszerkesztő – ennyi jut nekünk nagy vonalakban. Arról mély hallgatás van, hogy most is megvonják-e tőlünk a sorozatot legendává tevő kooperatív módot, de az első részből kiindulva ez a minimum, amit egy gépfejlesztésért és egy DX10-es videokártyáért cserébe elvárhatunk – és még örülhetünk is, hogy végre megkapjuk. A rajongók biztos örülnek, én azért egy kicsit morcos vagyok. A videó alapján a hangulatra mindenesetre nem lehet panasz, csak ha valaki elmagyarázza nekem, hogy milyen ÉSZÉRV miatt lett ez DX10 és Vista, annak megköszönöm. PR nem ér!