Lassan már nehéz észben tartani, mennyi "CS:GO killer" játékot láttunk az évek alatt, amik aztán rendre mind el is buktak. Persze időről időre előfordult, hogy csökkent a Valve játékának népszerűsége, de aztán mindig vissza is hozza a kiesést, sokszor halmozottan.

A CS:GO a mai napig korunk egyik legnépszerűbb FPS játéka és e-sportja is egyben, ami bármelyik haveri társaságot megmozgatja. Így gondolják ezt Békéscsabán is, ahol a Game Pub Esport Bár igazgatja a helyi közösséget. Összességében már harmadik alkalommal szerveznek helyi, közösségi CS:GO versenyt a bárban, amire természetesen nem csak békéscsabai játékosokat várnak.

cs-go-bekescsabai-verseny-01.jpg

Remek lehetőség ez, hogy versenyhelyzetben próbáljátok ki magatokat, de persze a szórakozás is főszerepet játszik majd. A nevezésről és a díjazásról itt találhattok bővebb információt. Ne rettentsen el titeket a nevezési díj, az első három csapat értékes nyereményekkel gazdagodik.

Jelentkezni még mindig lehet az eseményre, de ha szeretnétek nekiveselkedni a versenynek, akkor ne húzzátok sokáig, mert most hétvégén, október 17. és 18. között már indul a játék!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!