• Érkezik Slim Shady
  • Méghozzá három skinnel
  • Koncertet is ad majd

Megannyi pletyka után az Epic Games végre hivatalosan is megerősítette, hogy Eminem megjelenik a Fortnite-ban a közelgő Big Bang esemény során és spéci koncertet fog adni. A játékosok emellett Eminem-skineket is vásárolhatnak majd, méghozzá november 29-től kezdődően. A népszerű rapper három skinje lesz elérhető: Rap Boy, Slim Shady és Marshall Never More, valamint persze hozzájuk illő kiegészítőket is be lehet zsákolni.

Eminem eleve egy húzónév, viszont egyesek azt állítják, hogy a Big Bang esemény jóval többről fog szólni. A kiszivárogtatók több új játékmódra is utaltak, köztük a Rocket Racing Mode-ra és a Festival Mode-ra, amelyben a pletykák szerint olyan híres előadók fognak szerepelni, mint Lady Gaga, Alice Cooper és a Linkin Park. Közben az is kiderült, hogy a Fortnite Season OG (ami visszahozta a régi térképeket és fegyvereket) akkorát ment, hogy beleremegett az összes Fortnite-szerver. Egyetlen nap alatt 44,7 millió játékos ugrott be miatta a Fortnite-ba, akik összesen 102 millió órát (ha jól számoljuk, körülbelül 11 600 évet) játszottak, így öt évvel megjelenése után a Fortnite-nak sikerült megdöntenie minden eddigi játékosszám-rekordot. Az Epicnek már csak meg kell tartania ezt a sikert és kihasználnia, hogy ismét ennyire kattantak rá a battle-royale játékok egyik legelső sikertörténetére.