Tavaly augusztusban számoltunk be róla, hogy a Techland egyik programozója kicsit elbabrált a Dead Islanddel, a többieknek pedig annyira megtetszett a dolog, hogy adtak mellé pár embert – így született meg a Project Hell. Azóta nem sokat hallottunk a játékról, ám múlt héten a lengyelek bejelentették: a cucc immár hivatalosan is zöld utat kapott, gőzerővel zajlik a fejlesztése, és ezzel együtt átesett a keresztségen is: Hellraid néven kell majd keresnünk a boltok polcain, illetve a digitális áruházakban.

De miről is van szó? Ahogy a bevezetőben utaltam rá, a játék tulajdonképpen egy dark fantasy környezetbe helyezett Dead Island, azaz egy belső nézetű, fegyverkraftolással és fejlődési rendszerrel megáldott hack and slash, zombik helyett csontvázakkal és egyéb gótikus szörnyekkel, no meg egy ehhez igazodó sztorival, melyről olyan címek ugorhatnak be, mint a Hexen, a Heretic, a Hellgate: London, a Dark Messiah of Might & Magic, vagy épp a Painkiller.

Hősünket négy archetípus közül választhatjuk ki: a Warrior karddal és baltával kaszabol, a Paladin védőmágiákkal segíti és gyógyítja barátait, a Mage botjával megfagyasztja, elektrosokkolja vagy épp lángra lobbantja az ellent, a Rogue pedig számszeríjjal osztja a távoli áldást. A Hellraidben a trópusi élőholtzúzásnál valamivel nagyobb hangsúly kerül a négy fős kooperatív módra, bár természetesen egyedül is végig lehet majd szambázni a sötét katakombák mélyén. Ami újdonság, hogy a küldetések végrehajtása, a szörnyek leölése, az ebben való segédkezés, vagy épp egy pajtásunk életre pofozása után pontokat kapunk, és ez egy online ranglistán is megjelenik, melynek legjobbjai speciális jutalmakban részesülnek. Az újrajátszási értéket pedig a Game Master nevű rendszer hivatott biztosítani, amely nemcsak a a loot és a szörnyek véletlenszerű lepakolásáról gondoskodik, hanem online kihívásokat is generál, újabb dicsőségpontokért.

A Hellraid tegnap megjelent, alant látható első videója alapján egy stílusos, hangulatos dark fantasy mészárszékre számíthatunk, melynek megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, de a magam részéről igencsak kíváncsi lettem rá.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!