A Stephen King Az-univerzumában játszódó IT: Welcome to Derry King Az (It) című regényén alapul, és tovább tágítja azt a világot, amelyet Andy Muschietti rendező megalapozott Az és Az: Második fejezet című filmjeiben. Az HBO idén ősszel érkező, hat epizódból álló produkciója (Muschietti szerint három évaddal kell számolnunk) végre megkapta az első rendes előzetesét, amelyben vethetünk egy pillantást a fontosabb karakterekre, kapunk egy kis ízelítőt a '60-as évek atmoszféréjából (1962-ben játszódik az első szezon), nem mellesleg maga a megtestesült rettegés, Pennywise (Bill Skarsgard) is feltűnik egy pillanatra.

A képsorokból kiindulva az IT: Welcome to Derry is úgy épül majd fel, mint az első film, tehát az egyre több furcsaságot tapasztaló gyerekek vizsgálódásait követhetjük nyomon, akiket értelemszerűen egyetlen felnőtt sem vesz komolyan – legalábbis addig, amíg meg nem történik a baj. Andy Muschietti 2017-es mozijából kiindulva van miért optimistának lennünk, de azért várjuk csak ki a végét, hiszen egy hangulatos előzetes ma már messze nem elég ahhoz, hogy felpattanjunk a hype-vonatra. Szerintetek van létjogosultsága egy ilyen előzménysorozatnak?

A borítóképek forrása: HBO