Történt, hogy a cég emberei egy, a legújabb Hitman köré épülő Facebook-alkalmazást találtak ki, amivel virtuális bérgyilkosságokat rendelhettünk a barátainkra. Nem kellett mást tenni, mint megadni a célpont nevét, azt, hogy miről ismerhető fel, és persze hogy miért kell meghalnia, majd a program az áldozat fényképeit is felhasználva egy személyre szabott videót állított össze számunkra.
Az ötlet alapjában véve jó, ám a marketingesek egyvalamit elfelejtettek: az interneten vannak. Az emberek azon nyomban visszaéltek a rendelkezésükre álló lehetőségekkel, s olyan gyilkosságokat rendeltek, amiben a kis melleket/péniszt, vagy éppen a hajszínt hozták fel indokként. Természetesen a Square azonnal eltávolította az alkalmazást és bocsánatot kért azért, ha valakit megsértettek volna a rövid életű program működésével.