• Elrajtolt a Steam holdújévi vására
  • Ami január 27-ig tart majd
  • Közben pedig minden nap új ajándékot is kapunk

Nyakunkon a holdújév avagy a kínai újév, és erről bizony a Steam sem feledkezett meg. Már január elején is lehetett arról pletykákat hallani, hogy a digitális áruház leárazásokkal fogja ünnepelni a patkány évét, és ezek a szivárgások bizony igaznak is bizonyultak. A Valve ma ugyanis elindította holdújévi vásárát, melynek keretein belül rengeteg játékuk lesz akciós, egészen január 27, helyi idő szerint este hétig.

Ráadásul, hogy az ünnepi hangulatot egy kicsit feldobja, a Valve minden nap egy újabb és újabb ajándékkal kedveskedik nekünk: ezek jó eséllyel aranyérmék lesznek (az első csomagban legalábbis ezek lapultak), melyeket aztán beválthatunk különféle tematikus hátterekre, hangulatjelekre vagy csevegőszoba-effektekre, sőt, ha sokat összegyűjtünk belőlük, még akár egy 4,5 eurós kedvezményre jogosító kupont is vehetünk.

Érdemes hát felkeresni a Steamet és szétnézni az akciók között, de ne feledjétek: ezúttal, a téli vásárral ellentétben, csak pár napig élnek a kedvező árak.

steam-sale-petkany-01.jpg