• Novemberben debütál az Xbox Series X
  • Napra pontos dátumot nem adott meg a Microsoft

Nem sokkal azután, hogy a 343 Industries bejelentette a Halo Infinite csúszásását 2021-re, a Microsoft megerősítette, hogy az Xbox Series X novemberben fog a boltokba kerülni. Pontos dátumot nem kaptunk ugyan, ám a kontrolleres szivárgás kapcsán felmerült november első hete könnyen lehet, hogy igaznak bizonyul így.

hivatalos-novemberben-erkezik-az-xbox-series-x.jpg

Miután a Halo csúszásával nincs hivatalosan megerősített first-party cím a kínálatban (ez persze nem jelenti azt, hogy nem is lesz), ezért a Microsoft olyan funkciókat említett meg, mint az előző három generációra visszanyúló kompatibilitás, az Xbox Series X-re optimalizált cross-generációs játékok vagy éppen az Xbox Game Pass kínálata, amely természetesen az új konzolon is elérhető lesz.