Tegnap arról számoltunk be, hogy a Bohemia Interactive két fejlesztőjét kémkedéssel vádolták meg, miután Lemnos szigetén lefényképeztek egy katonai bázist, illetve videofelvételt készítettek róla. Ezt a görög kormány nem nézi jó szemmel, hiszen már 2001-ben egy csoport repülőgép-megfigyelőt is lecsuktak, szintén kémkedés gyanújával.

A friss információk szerint a fejlesztőket Lesbos szigetére szállítják át, ahol a tárgyalás is le fog zajlani. Egyelőre hivatalosan még nem vádolták meg őket semmivel, de katonaság most is az eset körülményeit ismerteti az illetékes hatóságokkal, azzal kapcsolatban, hogy vajon tényleg kémkedtek-e a csehek. Ha a bíróság úgy dönt, hogy bűnösek, 20 évig börtönben ülhetnek.