Talán minden olvasó egyetért velünk abban, hogy a Hogwarts Legacy-nél jobb Harry Potter-játék még nem igazán került ki a Roxfortból, ám mivel hivatalosan is készül a folytatás, minden adott ahhoz, hogy az Avalanche Software lecsiszolja a durvább éleket. Legalábbis ez lenne az ideális egy hagyományos folytatás esetében, csakhogy akár online vizekre is evezhet a csapat, legalábbis az októberi álláshirdetései alapján.
November végén ugyan úgy tűnt, fellélegezhetünk, és a Hogwarts Legacy 2 ugyanúgy egyjátékos élményeket nyújt majd, mint a 40 milliós eladással büszkélkedő elődje, a közeljövőben talán a Netflix szárnyai alá kerülő cég új hirdetései azonban ismét arra engednek következtetni, hogy lesz néhány csalódott varázslótanonc.
Szokás szerint a Game Rant szúrta ki az Avalanche legfrissebb álláshirdetését, amelyben olyan vezető szoftvermérnököt (Senior Software Engineer, Backend) keres a brigád, aki egy új online multiplayer RPG-n fog dolgozni. A leírás szerint a szerencsés kiválasztottnak a „skálázható és biztonságos háttérszolgáltatások tervezése, megvalósítása és karbantartása” lesz a feladata, amibe beletartozik a játékosadatok megőrzése, a matchmaking, a lobbik és a szerver infrastruktúra.
Mivel a szövegben nincs megnevezve a Hogwarts Legacy 2, egyelőre nem tudni, hogy melyik címről van szó (a stúdió ugyebár több játékon is ügyködhet), ugyanakkor benne lehet a pakliban, hogy bár single player lesz a folytatás, tartalmazni fog néhány többjátékos komponenst – a kviddics meccsek és a párbajok éppenséggel működnének multiban. A rajongók zöme bizonyára egyáltalán nem örülne, ha egy teljességgel online programot kapna kézhez, éppen ezért bízzunk benne, hogy egy teljesen más projektről van szó – lassan akár az Avalanche is tiszta vizet önthetne a pohárba, hiszen nem épp ideális, hogy álláshirdetések alapján kell találgatnunk.
Borítókép forrása: Steam