• Holnap debütálnak a PS Vita utolsó játékai
  • Eddig két cím fejlesztői jelezték, hogy az alkotásukat elhozzák a Sony kézikonzoljára is
  • Ez a két program pedig a Russian Subway Dogs és az Ultra Mission

A Sony enyhén szólva is nagy felháborodást kavart pár hónappal ezelőtt, mikor bejelentették, hogy még idén lelövik a PS3, a PSP és a PS Vita digitális áruházát. A rajongók felhördülését hallva azonban a japánok gyorsan változtattak az eredeti kijelentésükön, így mind a PS3, mind a PS Vita megtarthatta végül a PS Store-t, azonban a cég már ekkor is jelezte, hogy egy idő után nem fogja támogatni az új megjelenéseket ezekre a felületekre.

Ez az idő pedig holnap, azaz július 20-án jön el a PS Vita esetében. Jelenleg két fejlesztő jelezte, hogy alkotása ott lesz az utolsó debütálások között: az egyik ilyen cím a Russian Subway Dogs, amiről már korábban is lehetett tudni, hogy végül csak megjelenik PS Vitára, a másik pedig az Ultra Mission néven futó top-down shooter a Gumbo Machine csapatától.

hamarosan-bezar-a-ps3-a-psp-es-a-ps-vita-digitalis-aruhaza.jpg