Lehetséges, hogy idén már nem kezdhetünk felülnézetes vérfürdőbe, ugyanis késik a Hotline Miami 2: Wrong Number. A Dennaton Games ma jelentette be, hogy szeptember helyett (erre mondjuk már rájöttünk) csak 2014 végén vagy 2015 elején fog megjelenni a folytatás.

A csapat indoklása szerint még több csiszolásra van szüksége a játéknak, s ezért a rajongók türelmét kérik, de ígérik, végső soron megéri majd az az extra várakozás, hiszen egy „olyan játékot fogunk kapni, mint amilyet reméltünk, de nem olyat, mint amilyenre számítottunk.”

A Dennaton Games korábban azt nyilatkozta, hogy ezúttal a sokkon kívül más érzelmi szálakat is meg szeretnének pendíteni, így valószínűleg erre utal a mondat második fele.