• Az idei E3-on mutatkozott be a Luigi’s Mansion 3
  • Melyről nemrég még azt pletykálták, hogy október 4-én érkezik majd
  • Azonban a Nintendo szerint a játék október 31-én fog megjelenni

A Nintendo idei E3-as konferenciáján mutatkozott be a Luigi’s Mansion 3, melyben a főszereplő és barátai legnagyobb balszerencséjükre pont egy kísértetszállta hotelben szállnak meg, aminek természetesen nem lehet más a vége, mint egy kiadós szellemvadászat. Bár a bemutató videó elég hosszasra sikeredett, a megjelenési dátum sajnos kimaradt belőle, így egészen eddig csak találgatni tudtunk, hogy mikor jön majd a Nintendo új címe.

Nem is olyan rég felreppent egy pletyka, mely szerint az Amazon Mexico október 4-re datálja a Luigi’s Mansion 3 debütálását, azonban azóta ezek a híresztelések alaptalannak bizonyultak, hiszen a Nintendo jelezte, hogy egy sokkal stílusosabb megjelenési dátumot találtak. Ennek megfelelően pedig a Luigi’s Mansion 3 október 31-én, azaz Halloweenkor kerül majd a boltokba, ami a játék témájából kiindulva egy tökéletes dátumnak tűnik.

Ti kipróbáljátok majd?

luigis-mansion-3-01.jpg