Új videóval jelentkezett az Electronic Arts, amiben a Respawn Entertainment megalakulása, valamint a csapat első játéka, a Titanfall elkészítése a téma. Az interjúban Vince Zampella is megszólal, aki éveken át hallgatott az Activisionnel való szakításról.

Mint azt sokan tudjátok, a Respawn Entertainment az Infinity Wardból kivált tagokból alapult, miután utóbbi csapat alapítóit kirúgta az Activision. Vince Zampella és Jason West rögtön összehozták az új céget, de eleinte csak ketten voltak, a többiek később csapódtak hozzájuk. Az interjúból kiderül, hogy a szabadságnak nagy ára volt, a Respawnnál dolgozó fejlesztők sokáig nem tudták, mi lesz az Activision pereskedésének eredménye. Eleinte még iroda sem volt, a dolgozók össze-vissza vándolroltak, míg végül kikötöttek egy csótányok lakta romhalmazban. Állításuk szerint hónapokig nem voltak bútoraik sem, a Titanfallt szó szerint a semmiből rakták össze!

Ráadásul az E3-as leleplezés is hatalmas nyomást gyakorolt a csapatra, mert korábban senki sem látta a programot. Mikor viszont egyértelművé vált, hogy a közönségnek tetszik a Titanfall, megkönnyebbültek a fejlesztők, és azóta izgatottan várják, hogy kiadják a játékot. Zampella szerint egyébként a Respawn titka az összeszokott dolgozókban rejlik. Sokan a 2015-ös idők óta vannak együtt!