Az IL-2 Sturmovik: 1946 jellemrajzát már előző hírünkben kifejtettem, ám mindig tekintettel vagyok azokra, akik időnként figyelmetlenek, így most is ezt teszem. Tehát a történet kimerül a második világháborús konfliktusban, ám ahol a sztori elvérzik, ott kezdődik a tartalom: 229 repülőgépfajta, megannyi csata és helyszín, japán-koreai-kínai-orosz és német küldetések, no és mindezen elemeket egy alternatíva koronáz meg. Ugyanis a címmel egyetemben (1946) a játékban is eljutunk 1946-ba, hiszen a háború korántsem ér véget időben. Hogy pontosan miként került be mindez a játékba, valamint azt, hogy mivel tudjuk majd igazán befolyásolni a történelmet, hamarosan megtudhatjuk, ugyanis aranylemezre került az 1C: Maddox Games és az Ubisoft gyermeke. December 7-ig kapott határidőt a sokszorosító üzem, úgyhogy kezdhetjük befészkelni magunkat a pilótafülke szűk helyiségébe...