• December 3-án debütál az Immortals Fenyx Rising
  • De természetesen a Ubisoft ezután sem hagyja magára a játékot
  • Három DLC-re és több apróbb, ingyenes tartalomra érdemes számítanunk

Noha a Ubisoft az elmúlt pár hétben már két AAA kategóriás játékot is megjelentetett a Watch Dogs: Legion és az Assassin’s Creed Valhalla képében, ez nem jelenti azt, hogy végeztek volna a friss címek kiadásával, hiszen idén még jön tőlük az Immortals Fenyx Rising is december 3-án. Ráadásul a kiadó nem tervezi magára hagyni a játékot a megjelenés után sem, így most egy rövid trailerben összegezték nekünk, milyen extra tartalmakra számíthatunk.

Az Immortals Fenyx Rising ez alapján három fizetős DLC-t is kap majd. Ezek közül az első az A New God lesz, melyben Fenyx az Olimposzra látogathat el, ahol új kihívások és új fejtörők várják. A második kiegészítő kicsit meglepő módon szakít a görögökkel és helyette Kínába kalauzol el minket, ahol a helyi mitológia egyik legfontosabb mondáját játszhatjuk újra egy új főhőssel, Kuval. A harmadik DLC ismét a görögöknél játszódik majd, azonban izometrikus nézetre cseréli a 3D-s világot, Fenyx helyett pedig egy Ash nevű lány kalandjait követhetjük majd nyomon benne.

Ez azonban még nem minden: a szezonbérlet tulajdonosai ugyanis kapnak egy bónusz küldetést is a When the Road gets Rocky képében, ezen túl pedig mindenki számíthat ingyenes extrákra is, különböző közösségi megmérettetések, napi és heti küldetések valamint kozmetikai elemek képében.