• Nemrég felkerült a Nintendo Switch eShop kínálatába az Immortals Fenyx Rising összes DLC-je
  • Melyek közül az első ez alapján január 21-én jelenhet majd meg
  • Amit február 25-én és április 1-én követhet a második és harmadik kiegészítő
  • De ez egyelőre csak szivárgás, nem pedig hivatalos információ

Körülbelül egy hónapja, hogy megjelent a Ubisoft legújabb játéka, a görög mitológiát a kalandjátékokkal vegyítő Immortals Fenyx Rising, a Ubisoft pedig már a debütálás előtt sem titkolta, hogy viszonylag hosszan támogatni fogják a programot, többek között három komolyabb DLC-vel is.

És bár azt, hogy ezek a kiegészítők pontosan mikor jelennek majd meg, egyelőre nem árulták el a franciák, könnyen lehet, hogy most mindhárom dátum kiszivárgott. Nemrég ugyanis az A New God, a The Lost Gods és a Myths of the Eastern Realm is felkerült a Nintendo Switch eShop kínálatába, az adatlapjuk pedig pontos megjelenési dátumokat is tartalmazott. Ez alapján az A New God még január 21-én befut, őt a The Lost Gods követi február 25-én, míg a keleti tájakon játszódó Myths of the Eastern Realm április 1-én debütálhat.

És bár fontos leszögezni, hogy ez csak szivárgás, nem pedig hivatalosan megerősített információ, azért nem ez lenne az első eset, hogy valamelyik digitális áruház idő előtt kiszivárogtatja egy-egy játék vagy DLC megjelenési dátumát véletlenül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!