• A CD Projekt is közzétette az elmúlt negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését
  • Melyből látszik, hogy a bevételük és a profitjuk is nőtt a tavaly ilyenkor mérthez képest
  • Ezt elsősorban a The Witcher 3 sikereivel lehet magyarázni

A nagyobb kiadók az elmúlt hetekben sorra tették közzé a most lezárult üzleti negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentéseiket, és természetesen a CD Projekt sem maradt ki ebből. Az már első pillanatra látszik, hogy a lengyel kiadó kifejezetten jó negyedévet zárt, hiszen a bevételük 13%-kal, nettó profitjuk pedig nem kevesebb, mint 57%-kal emelkedett a tavaly ilyenkor mért eredményekhez képest.

Ezeket a számokat leginkább a The Witcher 3 sikereinek köszönhetik a lengyelek, azonban a beszámolóban az is elhangzik, hogy a Gwent és a Thronebreaker is erős negyedévet zártak, valamint a GOG eladásai is megugrottak. Végezetül pedig azt is érdemes megemlíteni, hogy a pénzügyi beszámoló is megerősítette, miszerint december 10-én esedékes a Cyberpunk 2077 premierje, reméljük, ez valóban így is lesz.