• Videójátékként folytatódik a Turbo Kid
  • A Kickstarter kampány már el is érte kitűzött célját

A 2015-ben megjelent Turbo Kid azonnal kultikus klasszikussá vált, az Outerminds jóvoltából pedig most folytatást kap, de film helyett videójátékként, melynek megvalósítására Kickstarter kampányt indítottak, ami már túl is szárnyalta a kitűzött 40 451 dolláros célját, és a befolyó összeg a hátralévő 28 nap alatt még valószínűleg bőven nőni fog. 

trubokid.jpg

A fejlesztők ígérete szerint igyekeznek majd némi modern csavarral mindent beleszuszakolnia a játékba, amit imádnak a '80-as és '90-es évekből, és egy pixelart stílusú platformerként megeleveníteni, melyet olyan nagy kedvencek ihlettek, mint a Super Metroid, a Mega Man X és az Out of this World. A játék a történet fonalát rögtön a film eseményei után veszi majd fel, ahogy a Kölyök megpróbál átvágni a pusztaságon, miközben barátok és ellenfelek sokasága keresztezi az útját.