• Jeremy Renner visszatért a színészkedéshez
  • A Bosszúállók sztárja a Kingstown polgármestere című dráma forgatásáról jelentkezett be
  • Elmondása szerint félve állt újra a kamerák elé
  • A tavaly januárban történt balesete után

Nem indult túl fényesen a tavalyi év a leginkább az MCU Sólyomszemeként ismert Jeremy Renner számára, egy sajnálatos baleset miatt ugyanis több mint 30 csontját eltörte, ezt követően pedig hosszú ideig ápolásra szorult. A Bombák földjén és A Bourne-hagyaték sztárja szerencsére hamar felépült (köszönhetően a remek ellátásnak, amit egyébként meg is köszönt), mostanra pedig vissza is térhetett a hivatásához, amit egy forgatási fotóval adott a rajongók tudtára.

A színész a fent látható képpel jelentette be Instagramon, hogy elkezdődött a Paramount drámasorozatának, a Kingstown polgármesterének (Mayor of Kingstown) a harmadik évada, a mellékelt szöveg alapján azonban nem volt 100%-ig biztos magában, amikor visszatért a díszletek közé. "Első nap a forgatáson" – írta Renner a posztban. "Kissé ideges vagyok ma. Remélem, hogy minden rendben lesz, és sikerül ezt végigcsinálnom a produkció, és ami még fontosabb, a rajongók érdekében." Tekintve, hogy 2023. január 1-én történt a majdnem végzetesnek bizonyuló hókotró-baleset, emeljük a kalapunkat Renner előtt, amiért ilyen gyorsan a kamerák elé állt, hogy megörvendeztessen minket nagyszerű alakításával.