• John Carmack otthagyta a Metát
  • A legendás programozó vezető tanácsadói posztot töltött be
  • Állítása szerint nem megfelelő a cégen belüli hatékonyság

Az id Software egyik alapítótagja, a legendás programozó, John Carmack egy ideje már a VR területén kamatoztatta tudását, most azonban otthagyta a Meta kötelékét, döntését pedig egy terjedelmes Facebook posztban indokolta, melyben elsősorban a cégen belüli hatékonysági problémákra hivatkozik. "A Quest 2 szinte pontosan az, amit már a kezdetektől fogva látni akartam". – kezdi az értekezését Carmack, majd felsorolja az összes okot, amiért még mindig hisz a termékben. Hozzáteszi viszont, hogy a céget leginkább a nem túl nagy hatékonyság hátráltatja.

john-carmack-2009.jpg

A kép forrása:Encyclopedia Britannica

"Nevetségesen sok emberünk és forrásunk van, de folyamatosan szabotáljuk önmagunkat, és elpazaroljuk az erőfeszítéseinket" – folytatta. "Ezt nem lehet szépíteni; szerintem a szervezetünk csak fele olyan hatékonysággal működik, mint ami engem boldoggá tenne. Néhányan talán gúnyolódnak és azt állítják, hogy jól csináljuk a dolgokat, de mások nevetni fognak és azt mondják, hogy ők csupán negyed olyan hatékonyan dolgoznak." Szerinte hiába volt papíron nagy beleszólása a dolgok menetébe, egész egyszerűen nem tudott hangot adni az elképzeléseinek és az aggályainak, így inkább a távozás mellett döntött, hogy teljes erővel a mesterséges intelligenciára alapuló startupjára, a Keen Technologies-ra fókuszálhasson. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban!