Sebesen közelít a megjelenése felé Varga Bálint játéka, a városépítést ötletes tower defense-mechanikákkal vegyítő Moorlet. A ránézésre nagyon cuki indie játék elsőre csak kellemes kis szigetépítésnek tűnik, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy a reggeli terepkártyák mellé átok is jár. A zöldellő lankák közt erdőkből, mezőkből, tavakból, hegyekből és különféle épületekből rakjuk össze a saját szigetünket, miközben arról is mi döntünk, hová kerüljenek az éjszakánként szörnyeket kibocsátó átkok. Innen özönlenek majd éjjel a csúfságok, nekünk a falunknak pedig készen kell állnia az ostromra.
Nappal húsz, saját megjelenéssel rendelkező, filcbabát idéző falusi munkáját szervezzük: fát, követ és élelmet gyűjtenek, házakat, farmokat és védelmi állásokat építenek, nekünk pedig az ellátásukra is figyelnünk kell. Éjjel négyféle, külön fejlesztési ágakkal rendelkező védelem tartja távol a betolakodókat: a ballisztából például később katapult, majd ágyú lehet. Szükség is lesz a fejlesztésekre, hiszen idővel az éjszaka rémségei is egyre combosabb egységekkel érkeznek majd.
Ha nektek is megtetszett a Moorlet, akkor érdemes lehet Steamen kívánságlistára tenni azt. Megjelenés december 1-jén, szóval még néhány hetet ki kell húznunk a rajtig.
Borítókép forrása: Varga Bálint