Jön a Settlers 7!A Ubisoft hazai terjesztőjének egyik magas pozícióban lévő embere egy telefonbeszélgetés alkalmával olyan információkat osztott meg velem, amit talán nem kellett volna, tudva lévén egy online gamer hírportált irányítok, és mint olyan, az infó aranyat ér. Márpedig egy olyan elejtett mondat, miszerint most tárgyalt a Ubisofttal a Settlers 7 lokalizációját illetően, igencsak értékes a játékostársadalom számára, főként ha azt vesszük, mind ezidáig szó sem volt sem pletyka, sem bármiféle formában a Settlers 7 készültéről.

Márpedig készül, sőt, ha minden jól megy, magyar feliratot is fog kapni, és amit még megtudtunk, hogy idén novemberre tervezik a megjelenését, de ezt én nem veszem készpénznek a hivatalos bejelentés hiányában, úgyhogy az adatlapra is csak 2009 Q4-et írtam. Amint konkrét információk érkeznek, természetesen közölni fogjuk, de egyelőre ennyi, amit tudunk az új Settlersről...

(A képek csak illusztrációk az előző részből.)