A múlt hónapban a kánikulát a második világháború legendás ütközeteinek szenteltük (ráadásul tripla dózisban), a nyári vakációt pedig dupla mennyiségű teljes játékkal indítjuk el, két igazi klasszikust csomagolva a júliusi PC Guru mellé.

STACKING

Hogy a PC-re csak 2012 márciusában kiadott Stackingből miért is lett kultuszjáték, azt a képek alapján nehéz lenne megállapítani – fura, babaszerű figurák egy komor világban? Mi ebben a zseniális? Hát minden! A Stacking egy olyan, kisebb feladványokkal fűszerezett, külső nézetes kalandjáték, melynek minden egyes szereplője egy matrjoska baba. Oroszország három dolog exportálásában verhetetlen: a szocializmuséban, a vodkában és az ízléstelen szuvenírben, az orosz fajátékban, amely mára minden nagyváros és minden ország elengedhetetlen kellékévé vált a „haszontalan kacatok turistáknak” műfajban.

A végtelenül egyedi, minden szempontból fura stílusválasztáshoz persze hasonló szavakkal leírható történet társul, amely az iparosodás korában meséli el egy főként gyerekekből álló család történetét, melynek szinte minden tagja rabszolgamunkára kényszerült, miután nem tudták visszafizetni hatalmas adósságukat. Szerencsére a família legfiatalabb tagja, Charlie Blackmore úgy döntött, felkerekedik, bejárja a világot, és kiszabadítja fivéreit, nővéreit, mert az nem járja, hogy gyerekként szenet lapátoljanak, és hasonló kemény munkát végezzenek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Charlie ugyan teljesen magára van utalva, mégsem védtelen: a nála eggyel nagyobb karakterek szinte bármelyikébe behuppanhat, átvéve fölötte az irányítást. Ezt az ugrálást aztán lehet folytatni az eggyel nagyobb babákkal, egészen addig, míg Charlie-t már vagy négy-öt réteg nem borítja. Miért is jó szereplőt váltani? Mert így olyan helyekre is eljuthat, ahová másképp sehogy sem: vagy mérete miatt, vagy azért, mert az adott akadály legyőzéséhez csak egy bizonyos szereplő képessége jó. Képesség alatt sok mindent lehet érteni: van baba, amelyik böfög, egy másik tömegeket tud szétoszlatni, de akad, amelyik egy kesztyűvel vágja pofon az előtte állót. Mivel minden egyes feladatot többféleképpen is meg lehet oldani, ezért nem mindig egyértelmű, vagy kézenfekvő a megoldás – érdemes kísérletezni, siker esetén pedig újból nekifutni, hiszen a Stacking azt is díjazza, ha egy akadályt többféleképpen is megold az ember, vagy összeszed minden egyes babát. Azokból pedig tényleg több tucat van, ahogy küldetésből, és persze helyszínből is, főleg úgy, hogy a PC-s változat már tartalmazza a Stacking egyetlen kiegészítőjét, a The Lost Hobo King DLC-t, ahol Charlie egy teljesen új helyszínen, a Camelfoot-királyságban próbálja megtalálni a mitikus hobókirály tetemét és elveszett koronáját, az alapjátékhoz méltó kalandokba keveredve, mind a hangvételt, mind a tartalmat tekintve.

A Stacking mindezt egy varázslatos külsővel, egy komor, nem éppen vidám, mégis pazar stílussal tálalja, amit a komolyzene fantasztikus zongoraművészeinek darabjai és a némafilmek stílusjegyei foglalnak egy megkapó, és minden szempontból egyedi keretbe. És mivel pár gombnál és pár szónál többet egyáltalán nem használ, ezért azok is remekül ellehetnek vele, akiknek amúgy gondot jelent az idegen nyelv megértése, vagy az irányítás komplexitása.

PSYCHONAUTS

Második teljes játékunk nem mai darab: a Psychonauts jó kilenc évvel ezelőtt, 2005 áprilisában jelent meg, azonban annak a rendkívül zártkörű csoportnak a tagja, amibe kizárólag olyan játékok kerülhetnek be, melyek még közel egy évtized elteltével is ugyanolyan szórakoztatóak, frissek és élvezhetőek, mint a megjelenésük idején. A 3D-s platformjátékok műfaja nem egy olyan stílus, ahol sok előrelépés vagy innováció történt volna 2005 óta, ráadásul a Psychonauts megjelenését követően szinte már csak Nintendo-platformokon lehet ehhez hasonló játékokkal találkozni.

Az „ehhez hasonló” kizárólag a játékmenetre értendő: a körítés, a téma és az előadásmód maximálisan egyedi, pont úgy, ahogy minden más Double Fine-játék esetében. A Psychonauts ugyanis meglehetősen elmebeteg, méghozzá szó szerint: főhőse, Raz egy cirkuszból menekülve téved be a kormány egy titkos nyári táborába, ahol tehetséges kisgyerekeket képeznek ki agyturkászásra – és itt nem a traumák kibeszéléséről van szó, a folyamat ugyanis mások elméjének felfedezéséről szól, legyőzve belső démonaikat, megoldva megoldhatatlannak hitt problémáikat, kiderítve féltve őrzött titkaikat. Bár Raz véletlenül keveredik bele ebbe a körbe, villámgyorsan az események középpontjában találja magát, miután kiderül, hogy nemcsak az agyturkászáshoz van őstehetsége, de sikeresen belekeveredik egy összeesküvésbe is, melynek célja az emberiség tudatának elfoglalása. Az pedig nem éppen szép dolog.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Bár az alaphelyzet valamennyire normálisnak tűnhet, a Psychonauts minden, csak nem normális vagy átlagos: egészen elképesztően szürreális, a Tim Burton filmeket idéző karakterei és pályái, na meg a Double Fine utánozhatatlan humora miatt már alapból teljesen más élményt nyújt, mint bármilyen más platformjáték. És ez nemcsak a kacifántos történetére, na meg az elképesztően furcsa szintjeire értendő, de a játékmenetére is, melybe némi szerepjáték-vegyületet is sikerült fecskendezni. Az ősi indiántemetőre épített táborban, és persze magukban az elmékben is rengeteg kisebb-nagyobb cucc található és vehető fel: a nyílhegyek valutaként funkcionálnak, ezekből lehet új, a továbbjutást és a kimaxolást segítő tárgyakat vásárolni, míg a színes sziluettek bezsebelésével Raz szintje növelhető, olyan új képességeket nyitva meg ezáltal, mint a telekinézis, a levitáció, a tűzlabda-hajigálás, vagy épp az agykontroll. Ezek használatára szükség is lesz, hiszen rengeteg az ellenfél, és a nagyobb pályák végén még ötletes, és persze kifejezetten kemény bossok is vannak, akiket nem lesz sétagalopp a padlóra küldeni, de Raz képességei jól jönnek a rengeteg logikai feladvány megoldásához is. Persze nem kell semmi bonyolultra gondolni, csupán kisebb fejtörőkről van szó, melyek pár perc alatt vígan megoldhatók.

Önismétlésre, unalomra mégsem lehet számítani: az elborultabbnál elborultabb pályák, karakterek és helyzetek egyáltalán nem ismétlődnek, és még a sokadik órában is képesek újat mutatni, vagy épp meghökkenteni. A Psychonauts minden szempontból zseniális játék, a műfaj igazi alapműve, amit megfosztott a megérdemelt sikertől és elismeréstől a kiadói feladatokat ellátó Majesco Entertainment csapnivaló munkája. Az idő, és persze a Psychonauts rajongótábora mégis a Double Fine-t igazolta – ha annak idején lemaradtál erről a klasszikusról és a hasonlóan pazar Stackingről, akkor most itt a remek lehetőség, hogy pótold: ennyire egyedi és szürreális élményben talán soha többé nem lesz részed!

FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!

Ebben a hónapban nem a megszokott formában kínáljuk a teljes játékainkat, hiszen a magazin mellé két változatot csomagoltunk. A DVD-n a másolásvédelemmel nem rendelkező kiadásokat találhatjátok, amiket a hagyományos módon, a telepítőfájl elindításával installálhattok, így netkapcsolat nélkül is élvezhetitek a két teljes játékunk által nyújtott tartalmat.

Ezen felül mindkét játék steames változatát is a magazin mellé csomagoltuk, viszont ehhez nem jó a DVD-n található telepítő, amennyiben a steames verzióval szeretnétek játszani, a DVD-tasakon található kódok PGO-s beváltását (lásd az instrukciókat lenn) követően ezeket a változatokat le kell töltenetek a Valve rendszerén keresztül!

KÓDBEVÁLTÁS

A DVD-tasakra nyomtatott kódsort nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni a DVD tasakjára nyomtatott kódsort, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A kódokat csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!