Karácsonykor 30 millió Angry Birdsöt töltöttünk le
A Roviónak nagyon boldog volt a karácsonya, hiszen az Angry Birds franchise egyes tagjait összesen 30 millió példányban töltötték le.
<br />
A cég tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a Flurry.com adatai szerint december 22-29. között, vagyis egy hét alatt az emberek 30 millió Angry Birds játékot töltöttek le. Ebbe beletartozik valamennyi program, illetve az Androidot és iOS-t használó táblagépek és okostelefonok is, ám az már nem derült ki, hogy platformra lebontva melyik játékból mennyi kelt el -- kiderült viszont, hogy csak december 25-én 8 millió játékot töltöttek le, ami azt jelenti, hogy minden második új eszközön ott vannak a madarak. Ezen felül a megjelenése óta az észak-amerikai iPhone eladási lista élén csücsül az Angry Birds Star Wars, 2016-ban pedig jön a saját zsebből fizetett mozifilm. Jól megy tehát a Rovio szekere.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
Hirdetés